Az elején még jó ötletnek tűnt házasságot kötni X úrral. Voltak kényszerek, kevés lehetőség, X pedig lelkesen ajánlkozott.
Ugyan már az elején kiütköztek bizonyos fogyatékosságai, ám könnyű lebecsülni a lehetséges problémákat.
Szóval a nő, aki már túl van egy házasságon, egy gyermeken, és a harmincon, él a lehetőséggel. Talán még hisz is a jövőben az elején, vagy csak meggyőzi magát.
Azután jönnek a hétköznapok. Az elején is látható fogyatékosságok szakadékká terebélyesednek. Bekövetkezik az, ami a lehető legrosszabb. Ha egy nő nem képes tisztelni a férjét, akkor a végén úgyis megvetéssé és elhidegüléssé változik az együttélés.
Mindkét fél azonban úgy dönt, részint érdekből, részint gyávaságból, részint a kötelékek miatt, hogy nem dönt. Már nem is reménykednek, csak igyekeznek nem belegondolni a jövőbe. A kisebb rosszat nem vállalják, mert a nagyobb és későbbi rossz kevésbé felfogható.
Tehát élik a nyomorúságos hétköznapokat, és azzal győzködik magukat, hogy mással sem lenne jobb, hogy így is kibírják.
Vajon hányan élnek így?