Tiszteletlenül

2009 június 25. | Szerző: Fülöp |

A feleség nem tiszteli a férjét. A gyerek nem tiszteli a szülőjét. Az egyik testvér lenézi a másikat.

Folytathatnám a lehetőségek számát, de most nem az a fontos, hogy leltárt készítsünk. Egy súlyos problémát szeretnék megjeleníteni, amely leginkább a családon belül okoz konfliktusokat.

A családon belül is előállhat az a helyzet, hogy szellemileg, morálisan, világnézetileg eltávolodnak egymástól az emberek.

A tisztelet azt gondolom, fontos része a szeretetnek, mert nem szerethetek olyasvalakit, akit amúgy nem tudok tisztelni.

Emberi dráma rejlik abban, hogy az egyszerű, kétkezi munkások kiizzadják gyermekük iskoláztatását. Az ifjú hálás ugyan, nem feledi, hogy a szülei áldozata emelte fel, de mégis, közben kultúrálisan eltávolodott tőlük. Nem képesek beszélgetni, nem találják a közös hangot, amibe talán szüleinek öregedése, beszűkülése is belejátszik. Az ifjú azt is ijedten tapasztalja, hogy megveti a szüleit, butának, korlátoltnak látja őket, és nem szívesen jár haza.

Az intelligens és kultúrálisan nyitott nő itt most nem részletezett okokból hozzámegy a nála alacsonyabb szinten lévő férfihoz, aki nem tud társa lenni, nem tudnak közösen problémát megoldani, megbeszélni egy színdarabot, egy filmet. A férfi különböző szerepjátékokba menekül, hogy megőrizze önbecsülését, a feleség pedig igyekszik kerülni a közös programokat, és úgy szervezi az életét, hogy minél kevesebbet kelljen otthon lennie. Nem csupán tiszteletet nem érez a férje irán, de lassan már le is nézi.

De ne csak az egyik oldal gyötrődését vegyük figyelembe!

Akit nem tisztelnek, mert kevesebb, és akit ezért folyton helyretesznek, félresöpörnek, maga is kínlódik. Szeretne érvényeset mondani a másiknak, de nem tud. Érzi, hogy egyre fogy a türelem és a megbecsülés vele szemben, de nem képes változtatni, mert ő a saját maximumát adja.

Nem lehet mindig felszámolni az ilyen torzuló kapcsolatokat. Nem lehet lecserélni a szülőket, testvéreket, még gyakran a házastársakat sem könnyű.

Minden résztvevőt folyamatosan mérgez a kialakult helyzet. Se az nem jó, ha lenézik az embert, se az, ha kénytelen uralkodni magán a hozzátartozójával szemben, és fájdalmat és magányt elszenvednie, amiért ilyen kevés a másik.

Az igazi csöndes, elnyújtott drámák az életben, és nem a színpadon zajlanak…..bár minden dráma egy este alatt eljutna a végpontig, a feloldozásig, vagy a végső bukásig!

Függöny le!