Egyenlőség, testvériség?

2009 június 29. | Szerző: Fülöp |

Az előző írásban (és egyébként is) fontosnak érzem, ezért kiemelem és megtoldom.

Annyira kötelessége egy szülőnek szeretni gyermekét, hogy olykor még maga előtt is letagadja, ha közömbös iránta, vagy éppen meggyűlöli.

Ennél is rosszabb, amikor bűntudatot érez, illetve emiatt rossz embernek tartja magá, és kompenzálni akar.

Az érzések változékonysága természetes – és nem csak a szülő-gyermek viszonyban.

A másik tabu a testvérek iránti eltérő szeretet. Ismételten kötelességszerűen a szülőre pakolt teher, hogy egyformán szeresse gyermekeit, és ha azt észleli magán, hogy ennek nem tud megfelelni, akkor újfent a kompenzáláshoz folyamodjon.

A tipikus testvérviszály a féltékenységből fakad. Az egyik úgy érzi, hogy őt kevéssé szeretik. Nem zárható ki, hogy az érzése jogos (végtére is a gyermek az önzése mellett roppantul érzékeny emocionálisan), ezt azonban senki nem fogja bevallani, sőt, elszántan tagadni fogják.

Az ilyen viszályok során el is szokott hangozni a szülő felé vádként, hogy “Mert a Robit jobban szereted!”.

A szülő, ha a vád jogos, akkor bűntudattól, ha alaptalan, akkor pedig lelkifurdalástól terhelten bizonyítani akar. Olykor túlkompenzál.

Akármit is tesz, és akármilyen indokkal, a kompenzálás révén eszközt ad a gyermek kezébe, amit az ösztönösen-tudatosan használni fog. Ha előnyt akar elérni, vágyik valamire, csak ehhez az érzelmi zsaroláshoz kell folyamodnia.

Ott, ahol ideák vannak, amiknek meg kell felelni, mindig felüti a fejét a hazugság és a képmutatás (és minél életszerűtlenebb ideák, annál inkább). Ahol pedig hazugság és képmutatás van, ott már dolgozik a rossz lelkiismeret, ami teret nyit a manipulációnak és zsarolásnak.

A nem őszinte érzések kénytelenek szüntelenül bizonyítani, ha hitelesek akarnak maradni, és ha már nem képesek felvállalni a valóságot………..